Drucken

Kedves BUOD Tagszervezetek Vezetői! Kedves Barátok!

November 17-én, két év után ismét élőben megtartották a Magyar Diaszpóra Tanács ülését Budapesten

a Várkert Bazárban. Kisebb keretben történt a találkozás, így pl. minden országból csak egy-egy képviselő vehetett részt, ami elsősorban a nem-európai országokat érintette, és az ún. nulladik nap is elmaradt.

Annyiban is volt változás, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr nem előadást tartott az ülésen, hanem meghívott minket a Karmelita Kolostorba, ahol egy kb. félórás közvetlen beszélgetést folytatott velünk. Ennek keretén belül én is meg tudtam osztani vele néhány gondolatot.

Az ülés zárónyilatkozatát mellékelem.

Az ülést megelőző délutánon a NYEOMSZSZ Országos Tagszervezetetek vezetőivel, a lehetőséget kihasználva, külön találkoztunk és egyeztettünk.

Jelzem, hogy november 16-án, szerdán, a NYEOMSZSZ képviseletében részt vettem a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) Szórvány-Diaszpóra munkacsoportjának szintén igen érdekes és fontos információval szolgáló ülésén az Országházban. Ezt a munkacsoportot Szászfalvi László (FIDESZ-KDNP) és Harangozó Tamás (MSZP) vezetik.

Baráti üdvözlettel - Kori

http://www.buod.de/images/BUOD_info/MDT_zaronyilatkozat_2022.pdf

 

20221117 173327