Nyomtatás

Kedves Mindnyájan!

Okt. 23. nemzeti ünnepnapunkon az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezünk, melynek jelképe a lyukas zászló, a rákosi féle kommunista címertől megfosztott magyar zászló.

A nyugati emigrációban, majd szórványban élő magyarok már 1957 óta megemlékeztek erre a jeles napra. Nagy öröm, hogy a rendszerváltás után, 1990-ban hivatalosan is felvették a magyar nemzeti ünnepnapok közé; sőt a Magyar Köztársaságot 1989. okt. 23-án kiáltották ki, mely felváltotta az addigi zsarnoki Magyar Népköztársaságot.

Frankfurtban is folytatjuk e nemzeti ünnepnapra való megemlékezés hagyományát. Az idén különleges vendéget várunk: Kovács Gergelyt, a Mindszenty Alapítvány képviselőjét.

(https://mindszentyalapitvany.hu/)

Az ünnepi előadásán beszámol 1956-ról, a Mindszenty József bíborossal kapcsolatos eseményekről és szerepéről 1956-ban, majd a rákövetkező 15 éves félrabságáról az amerikai követségen.  

Miután 1971-ben elhagyta Magyarországot, bejárta a nagyvilágot, hogy mindenütt megkeresse a szórványban élő magyarok közösségeket. Így 1972-ben hozzánk Frankfurtba is eljött, majd 1973-ban bérmálást tartott Stuttgartban, ahová akkor hosszú kocsisor indult Frankfurtból.

Kovács Gergely kitér majd Mindszenty József bíboros boldoggá avatásának ügyére is.

Időpont: 2022. október 23., vasárnap

Mise: 15.30 óra

Ünnepi előadás: 16.30 óra

Cím:

Herz Marien Kirche, Auf dem Mühlberg 14, 60599 Frankfurt am Main

Az ünnepi előadás a templom alatti közösségi teremben lesz.

Üdvözlettel – Klement Kornél (Kori)