Drucken

Kedves BUOD Info Olvasòk!

Tovàbbìtom Sipos Dávid,  a Házsongárd Alapítvány titkárának levelét. 

A Románia területén található házzsongárdi temető sírjait felszámolják, amennyiben a sírt nem váltják meg a hozzàtartozók. 

Lehetséges, hogy van, akit érint, csak nem tud róla vagy nem gondol rà. Esetleg az ismerősei körében akad ezügyben érintett, akit értesíteni tud.

Üdvözlettel

Friedrich Ireghy Annamária 

Tisztelt Elnök Asszony!

Szabó Piroska kért meg, hogy küldjem át tájékoztató cikkünket, amelyet a kolozsvári Szabadság napilapban és a Transtelex internetes újságban jelentettünk meg 2022. októberében a házsongárdi sírok megváltásával kapcsolatosan. A cikk mellett átküldöm a temető jelenleg érvényes szabályzatát is, bár ez román nyelven van, de az érdekeltek valószínűleg tudnak annyira románul, hogy megértsék.

A cikken és szabályzaton túl, a Házsongárd Alapítvány immár több mint 20 esztendeje foglalkozik a Házsongárdi temetőben levő történelmi síremlékek restaurálásával, gondozásával, és legalább olyan fontos feladata a jogi segítségnyújtás azoknak, akik a temetőben levő sírjaikat szeretnék hivatalosan is rendezni. Ebben is szívesen állunk az érdeklődők rendelkezésére.

 

Üdvözlettel:

Sipos Dávid

titkár

Házsongárd Alapítvány

0040-740-772906

 

http://www.buod.de/images/BUOD_info/regulament_300_din_2014.pdf

http://www.buod.de/images/BUOD_info/Sirmegvaltasok_a_kolozsvari_temetokben_-_ujsagnak_20221028.pdf